Az energiaitalok bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó élelmiszerek.
Az Amerikai Kardiológiai Kollégium évi ülésén ismertették: huszonöt 19 és 40 év közötti felnőtt vérnyomását mérték meg egy doboz energiaital, illetve placebo-ital elfogyasztása előtt és után. A vizsgált személyeket két csoportra osztották, mérsékelt koffeinfogyasztókra (akik 160 mg koffeint fogyasztanak naponta – ez általában egy csésze kávénak felel meg), illetve rendszeres koffeinhasználókra (akik több mint 160 mg koffeint pusztítanak el naponta).
A vérnyomás növekedése jelentős volt az energiaitalok esetében, szemben a placebo-itallal. Feltűnő volt a különbség a két csoport között is: a nem rendszeres koffeinfogyasztók vérnyomásában beállt változás duplája volt a másik csoporthoz képest.
Az energiaitaloknak vannak káros mellékhatásai.
A Waterloo-i Egyetem és a Dalhousie Egyetem szakértői által végzett 2012-es kanadai felmérésbe 8210 diákot, jellemzően kis- és nagykamaszokat vontak be. Kiderült, hogy a több energiaitalt fogyasztók hajlamosabbak a depresszióra és a kábítószer-fogyasztásra.
Több mint tízezer kisiskolást megkérdezve kiderült, hogy a fiúk hét, a lányok három százaléka iszik rendszeresen energiaitalokat – közöttük szignifikánsan magasabb számban jelentkeznek a fejfájás, a gyomorfájás, az alvási problémák és az étvágytalanság tünetei.
Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) is folytatott vizsgálatokat.
Az energiaitalok rendszeres és halmozott fogyasztása erős hányingert és hányást, mellkasi fájdalmat, szapora pulzust, nyugtalanságot, álmatlanságot, esetenként pánikrohamot idézhet elő. Ezek a koffein-túladagolás tünetei. Az ÁNTSZ szakirodalma kiemeli: „gyermek- és serdülőkorban a koffein fogyasztása nem várt mellékhatásokat okoz. Koffeintartalmú ital fogyasztásához nem szokott egyének vagy 18 év alatti gyermekek esetében a túladagolás akár halálhoz is vezethet.”
Az OÉTI által végzett laboratóriumi vizsgálatok igazolták,
hogy a forgalomban lévő energiaitalok döntő hányada magas koffeintartalmú, egyes termékek egy adagjában akár 4-5 csésze kávénak megfelelő koffein is lehet. A hazai lakosság átlagos napi koffeinbevitele a szokásos forrásokból (kávé, tea stb.) 120 mg körüli érték, míg a rendszeresen energiaitalt fogyasztók esetében ez a több száz mg-ot is elérheti.
A 2010-es, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által szervezett, az energiaitalok szakmai megítéléséről szóló konferencián elhangzottak szerint „Az energiaitalok hosszú távú (nagy dózisban történő) fogyasztása által kiváltott hatások további vizsgálata, jellemzése szükséges, különösen a gyermekek és serdülők esetén. Különösen aggasztó az energiaitalok alkohollal történő együttes alkalmazása. További kutatásokat igényel a koffein és az energiaitalokban található más összetevők (taurin, guarana, ginszeng, karnitin stb.) együttes hatásának vizsgálata, értékelése.”
Az energiaital függőséget okoz, hosszú távú hatása pedig egyelőre ismeretlen.
„Egy kis doboz energiaital, fajtájától függően akár annyi koffeint is tartalmazhat, mint négy csésze kávé. Ennek ellenére nem ritka, hogy már 10-12 éves korú gyerekek is ezek másfél literes kiszerelését isszák akár víz helyett. Fontos tudni, hogy a koffeintartalmú energiaital nagymértékben megemeli a vérnyomást és a pulzusszámot, emellett szívdobogás-érzést, a centrális idegrendszerben pedig stimulációt okoz, de szívritmuszavart is előidézhet. Akinek ráadásul fel nem ismert, veleszületett szívrendellenessége van, vállalnia kell a kockázatot, hogy egyetlen doboznyi energiaital akár végzetes ritmuszavart generálhat.”
Megtudtuk, hogy a szív mellett terhelik a májat és a vesét is,
vízhajtó hatásuk miatt kiszáradást okozhatnak. Aki rendszeresen nagy mennyiségben issza, annak szervezetében felhalmozódik a koffein toxikus hatása. „Ráadásul éppen magas koffeintartalma miatt a rendszeres fogyasztók hozzászokhatnak, ekkor pedig e nélkül már elvonási tünetek (fejfájás, erős fáradtság, remegés, depresszió, rosszullét.
forrás: origo.hu