Wellnet blog

Kevés vizet isznak a gyerekek és ez kihat a teljesítményükre

Guzorán István
Guzorán István
2020.09.22 19:31

Az óvodás- és iskoláskorú gyermekeknek a növekedésben és fejlődésben lévő szervezetnek
igénye van a vízre. Már az enyhe mértékű folyadékhiány is figyelem- és koncentrációs zavarokkal társul,
illetve a fizikai erőnlét romlásához vezet, ami rányomja a bélyegét a gyermek iskolai teljesítményére és tanulmányi
előmenetelére is.

A csecsemőjükért, kisgyermekükért aggódó szülők árgus szemmel figyelik, hogy evett-e, ivott-e eleget a csemetéjük.
Extrém folyadékigényű helyzetekben, így a nyári kánikulában vagy a téli, száraz levegőjű szobában is igyekeznek elegendő mennyiségű folyadékhoz juttatni a gyermeküket.


Mire azonban 4-5 éves lesz a gyerek, és kezd önállósodni, nem kell a vizes cumisüveget a szájába tenni,
mert képes a poharat a kezébe venni és csapvízzel megtölteni, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról,
hogy vízzel kínáljuk a már nagyobbacska gyermeket.

 

Mindezt alátámasztja a Nestlé és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének közös felmérése, aminek az eredményei a
nemrégiben láttak napvilágot. Nyolcszáz budapesti és kecskeméti iskolás vízivási szokásait tanulmányozva,
arra az aggasztó eredményre jutottak, hogy a gyermekek túlságosan keveset isznak,
és emiatt jelentős hányadukat fenyegeti a dehidratáció.


Az eredmények dióhéjban:

  • A hazai 7-14 éves korosztály egynegyede kritikusan alacsony vízfogyasztó, kisebb mértékben ugyan, de már a 4-6 évesek is érintettek.
  • A 4-10 év közöttiek egyötödét veszélyezteti dehidratáció.
  • A legrosszabb a helyzet a 9-10 éves fiúknál, mert 40 %-uk a kritikus határértéknél kevesebb vizet fogyaszt.
  • Az enyhe túlsúllyal küzdők egyharmada, míg az elhízottak mintegy fele potenciálisan alulhidratált.
    Mivel az alacsony vízfogyasztás esetükben is a fizikai teljesítőképesség, a fizikai aktivitás csökkenésével jár,
    a következményes mozgásszegény életmód még inkább hozzájárul ahhoz, hogy újabb kilókat szedjenek fel magukra.
    Ez a fajta „ördögi kör” a kielégítő mértékű vízfogyasztással megszakítható lenne, és a vízivással a plusz kilók leadása könnyebbé válhatna.

 

"romlik a figyelem, a koncentrálóképesség, de a fizikai teljesítmény is,"

Dr. Réthy Lajos főorvos, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának vezetőségi tagja szerint:
„Tehát a fizikai munka, a torna, a tanulás vagy szellemi tevékenység egytől egyig igénylik a megfelelő folyadékellátottságot.
Ennek hiányában romlik a figyelem, a koncentrálóképesség, de a fizikai teljesítmény is, ami a mozgás hiánya miatt további súlygyarapodáshoz vezethet.
De nehézségek léphetnek fel a tanórákon is: a gyerekek gyengébben teljesíthetnek a számonkérések alkalmával.”


Milyen üzenete van az iskolások körében végzett felmérésnek
a szülők felé?

  • Kínáljuk rendszeresen a gyermeket vízzel! Ha mi iszunk, jusson eszünkbe, hogy a gyermeknek is innia kellene!
  • Tanítsuk meg arra, hogy napi 6-8 alkalommal igyon vizet!
  • Az iskolába vigyen magával palackban vizet, illetve poharat!

Jó tudni!

A megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztása azonnal érezhető hatásként javítja a teljesítményt, a közérzetet.


Nagyon primitív oka is lehet, hzogy nem isznak a gyerekek elegendő ivóvizet.
Mi elfelejtjük vízzel kínálni, ő pedig elfelejt vizet inni… Ilyen egyszerű ez.

RÁADÁSUL nem ízlik a csapvíz, a palackozott víz meg tudjuk
                                                 - irreálisan drága,
                                                 - bosszantóan kényelmetlen és
                                                 - rettenetesen környezetszennyező.

Ha finom víz folyik a csapból, könnyebb rábeszélni a gyereket, hogy több vizet fogyasszon.

 

Ha nem vagy megelégve a csapvíz minőségével, ízével,
víztisztítóval akkor sem kell lemondani a gazdaságos és környezetbarát csapvízről.


A finom, szinte forrásvíz minőségű csapvízről, az egészséges víz előnyeiről, a víztisztítókról, a
kedvezményekről és a 100% Wellnet Sikergaranciáról 
a részleteket megtalálod itt!

 

 

A megoldás a finom ivóvizet előállító víztisztító,
ami gazdaságos, kényelmes és nem szennyezi a környezetet.

 

Guzorán István
ivóvíz tanácsadó
Wellnet