Ezért érdemes tiszta vizet innod a kávé mellé!
Mik a kávézás élettani hatásai és hogyan áll kapcsolatban egy csésze fekete
a vízfogyasztás jelentőségével?
A kávé sokunk kedvelt élvezeti cikke. Van, ahol elképzelhetetlen nélküle a reggel, mások inkább ebéd után fogyasztanak egy csészével,
de akadnak olyanok is, akik a nap folyamán több adagot is elfogyasztanak.
Nem véletlenül, hiszen a kávét nem csak finom íze, hanem élénkítő hatása miatt is szeretjük.
A benne lévő koffein frissít, felpörget, és segít átlendülni a nehéz hétköznapokon is.
Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a kávé enyhe vízhajtó hatással is rendelkezik.
Érdemes több vizet is innunk a kávé mellé, hogy elkerüljük a kiszáradással járó, kellemetlen tüneteket.
Ebben a bejegyzésben megmutatjuk azt is, miért!
Hogyan hat a kávé a szervezetünkre?
Ha kávé kerül a szervezetünkbe, a benne található koffein hatást gyakorol a hormonrendszerünkre.
Növeli a testünk adrenalin szintjét, ettől pedig gyorsabban ver szívünk, felgyorsul az agyműködésünk,
összességében tehát felfrissülünk és produktívabbak leszünk.
Energikusabbnak érezzük magunkat az enyhe stimuláló hatástól.
Azt már azonban kevesebben tudják, hogy a koffein nem csak az adrenalin szintre,
de az úgynevezett antidiuretikus hormonra is hatással van, melynek feladata, hogy vesénk visszatartsa a vizet.
Ilyen módon a kávé hatására több víz ürül ki testünkből, és kevesebb szívódik fel,
pedig szervezetünk egészséges működéséhez nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel.
Egészséges-e a kávézás?
Az, hogy egészséges szokás-e a kávézás, évtizedek óta vita tárgyát képzi a táplálkozással és az emberi szervezettel foglalkozó tudósok körében.
Rengeteg kutatás szól pozitív élettani hatásai mellett és majdnem ugyanennyi ellene is.
Összességében tehát elmondható az, hogy ha nem esünk túlzásba és mértékkel fogyasztjuk,
a kávézás valószínűleg nem fog ártani szervezetünknek. Sőt, pozitív hatással is lehet rá.
A szakemberek szerint ez napi 2-3 csésze feketét jelent, és abban az esetben igaz, ha mellette a megfelelő mennyiségű folyadékpótlásra is odafigyelünk.
A kávé vízhajtó hatása ugyanis könnyedén felboríthatja vízháztartásunkat.
Mennyi vizet kell inni a kávénk mellé?
Az, hogy egy csésze kávé mellé mennyi vizet lenne egészséges fogyasztani, rengeteg dologtól függ.
Többek közt az egyén testfelépítésétől és az általa végzett fizikai tevékenységtől is.
De attól is függ például, hogy presszókávét, esetleg hosszúkávét fogyasztunk.
És természetesen függ attól, hogy milyen erős kávét fogyasztunk. Egy átlagos csésze 80-150 mg koffeint tartalmaz,
melyből minél többet fogyasztunk, annál erősebb lesz a vízhajtó hatás.
Ezt pedig lehetőleg kompenzálnunk kell a tiszta víz megfelelő mennyiségű bevitelével.
Ha nem szeretünk számolgatni és kísérletezni, akkor persze létezik egy nagyon egyszerű megoldás.
Ez nem más, mint hogy minden egyes elfogyasztott csésze kávé után iszunk egy pohár finom, tiszta csapvizet is.
Ilyen módon garantálhatjuk azt, hogy a szervezetünkből a koffein hatására kiürülő folyadék nagy részét pótoljuk,
és kevésbé kell tartanunk a kiszáradástól, annak kellemetlen, sok esetben komolyabb problémákhoz is vezető tüneteitől.
Igyekezzünk jó minőségű folyadékkal pótolni a kiesést
Annak érdekében, hogy egészségesek és fittek maradjunk, és sokáig élvezhessük a kávézás pozitív hatásait,
fontos, hogy a kieső folyadékmennyiséget ne cukros üdítőkkel, hanem főként ivóvízzel pótoljuk.
Ha kávénkat szeretnénk mindig friss, tiszta vízzel lekísérni, erre a legjobb, legolcsóbb és leginkább környezetbarát megoldást a házi víztisztító készülék segítségével tisztított csapvíz jelenti.
JÓ TUDNI!
A csapvízből finom, minőségi ivóvizet előállító Wellnet víztisztító
- a palackozott víz árának töredékéért ad
- kényelmes és
- környezetbarát megoldás a spórolásra.
Ha nem vagy megelégedve a csapvíz minőségével, ízével, nehezen megy a fogyasztása,
víztisztítóval akkor sem kell lemondani a gazdaságos és környezetbarát csapvízről.
A finom, minőségi csapvízről, az egészséges víz előnyeiről, a víztisztítókról, a
kedvezményekről és a 100% Wellnet Sikergaranciáról
a részleteket megtalálod itt!
Guzorán István
ivóvíz tanácsadó