Wellnet blog

Ezért érdemes minden reggelt egy pohár vízzel kezdened

Guzorán István
Guzorán István
2021.12.16 09:44
Ezért érdemes minden reggelt egy pohár vízzel kezdened

Érdemes rögtön ébredés után friss ivóvíz fogyasztásával kezdeni a napot,
mert az nem csak egészségügyi, de más egyéb szempontból is rendkívül hasznos.


Mindnyájan szeretjük a napot frissen és energikusan kezdeni. Ehhez a pihentető alvás mellett pedig az is hozzájárul,
hogy mik az első dolgok, amiket ébredés után teszünk. Egy kiegyensúlyozott reggeli például alapvető feltétele annak,
hogy jól induljon a nap.
Sokan azonban nem tudják, hogy az ébredés utáni folyadékbevitel legalább ennyire fontos.

Most megmutatjuk neked azt, miért érdemes a napodat egy nagy pohár, friss vízzel kezdened,
és miért jó egészségügyi szempontból, ha ezt egy állandó szokássá teszed!


Miért jó friss vízzel indítani a napot?

Az este folyamán testünk, habár minimálisan ugyan, de továbbra is dolgozik. Ez azt jelenti, hogy habár mi pihenünk és feltöltődünk,
a szervezetünk továbbra is vizet használ fel a működéshez, melynek eredményeképp reggelente tanácsos a megfelelő mennyiségű folyadékpótlás.

Az ébredés után elfogyasztott, friss, tiszta ivóvíz segít abban, hogy szervezetünk erőre kapjon, felfrissüljön.
Segít az emésztés beindításában, és megadja a kellő löketet ahhoz, hogy a nap energikusan induljon.
Hogy elkerüljük a fáradtságot, levertséget és a fejfájást. Sokak szerint pedig még a betegségek elkerülése érdekében is hasznos lehet,
ha az ágyból kikelve első dolgunk, hogy 200 milliliter vizet elfogyasszunk.



A japán módszer, mely segít egészségünk megőrzésében

Egy régi japán szokás szerint ébredés után éhgyomorra érdemes négy kis pohár, összesen három pohár,
azaz nagyjából 6,5 dl vizet elfogyasztani, még azelőtt, hogy nekilátnánk a reggeli rutinunknak.
Ez ugyanis többek közt olyan problémák kezelésében segít, mint a dehidratáció és a magas vérnyomás,
de pár hét után a gyomorhurut vagy épp a cukorbetegség tüneteit is segít enyhíteni.

Ennek oka, hogy a víz hozzájárul szervezetünk megfelelő működéséhez, és amellett, hogy energikusabbá tesz,
immunrendszerünket is támogatja, így hatékonyabban tudunk megküzdeni a különböző betegségekkel, szervezetünket érintő problémákkal.

De a vízfogyasztás segít abban is, hogy gyomrunk kellőképp telített legyen, így elkerülhető az is, hogy reggelire többet együnk annál,
ami valóban szükséges szervezetünknek. Ezáltal pedig nemcsak a több órás, túlfogyasztásból adódó fáradtságot
és levertséget kerülhetjük el, de a túlsúly ellen is hatékonyan védekezhetünk.

Fontos azonban, hogy az elfogyasztott vízmennyiségre ne azonnal fogyasszuk el a reggelit, hanem hagyjuk azt felszívódni és kifejteni áldásos hatásait.
A reggeli 3 pohár víz után várjunk 45 percet, és csak azután üljünk le és együk meg a délelőtt folyamára energiát adó, tápláló reggelit!


Mikor hasznos a reggeli vízfogyasztás?

Összességében elmondható, hogy a reggeli vízfogyasztás minden esetben hasznos. Akkor is, ha szeretnénk elkerülni a komolyabb betegségeket,
és akkor is, ha csupán fittebben, energikusabban indítanánk a hétköznapokat. Ennek oka, hogy a víz a szervezetünk számára nélkülözhetetlen,
és ha egy jó pohár, tiszta ivóvízzel elébe megyünk a kiszáradásnak, sokkal egészségesebben, összeszedettebben élhetjük a mindennapjainkat.

Éppen ezért a reggeli 6,5 dl ivóvíz elfogyasztása nemcsak azoknak ajánlott, akik különböző betegségekkel küzdenek,
vagy épp ezeket szeretnék elkerülni. Azoknak is javasolt, akik úgy érzik, több energia rejlik bennük,
ám a napközbeni fáradtságérzet és levertség nem engedi ezt felszabadulni.
Sőt, azoknak is, akik hatékonyabbá szeretnék tenni diétájukat.

Próbáljuk ki pár hétig a rendszeres reggeli vízfogyasztást, és biztosak lehetünk benne, hogy egy ilyen egyszerű módszernek köszönhetően életvidámabban,
energikusabban és nem utolsósorban egészségesebben élhetjük majd mindennapjainkat.

Jó tudni!
Ha finom, minőségi ivóvíz folyik a csapól, könnyebb teljesíteni a megfelelő  ivóvízfogyasztás elvárásait*.
Ebben segít a csapvízből minőségi ivóvizet előállító Wellnet víztisztító!

* Felhasználóink körében végzet kutatás alapján.


Szeretnéd, ha sikerülne megközelíteni a megfelelő ivóvízfogyasztás elvárását?
Nem vagy megelégedve a csapvízzel? 
Elégedetlen vagy a csapvíz minőségével?

Ha nem ízlik a csapvíz, akkor sem kell lemondanod a legfontosabb élelmiszeredről a vízról!
Ebben segít a csapvízből finom, minőségi ivóvizet előállító Wellnet víztisztító.

Nem ízlik a csapvíz, a palackozott víz meg tudjuk, felejtős
                                                 - irreálisan drága,
                                                 - bosszantóan kényelmetlen és
                                                 - rettenetesen környezetszennyező.


Ha finom víz folyik a csapból, könnyebb több vizet fogyasztanod,

ami elősegíti az egészséges táplálkozás megfelelő folyadékbevitelét.

 

 

Ha nem vagy megelégve a csapvíz minőségével, ízével,
víztisztítóval akkor sem kell lemondanod a gazdaságos és környezetbarát csapvízről.


A finom, szinte forrásvíz minőségű csapvízről, az egészséges víz előnyeiről, a víztisztítókról, a
kedvezményekről és a 100% Wellnet Sikergaranciáról 
a részleteket megtalálod itt!

 

 

A megoldás a csapvízből finom minőségi ivóvizet előállító víztisztító,
ami gazdaságos, kényelmes és nem szennyezi a környezetet.

 

Guzorán István
ivóvíz tanácsadó
Wellnet